Kis (provokatív) bevezető

Hadd kezdjem egy kis beszámolóval ami a legutóbbi Istentisztelethez kötődik. A lelkipásztor hölgy beszámolt egy kísérletről amin kb. 80-an vettek részt három pszichológus meghívására. A résztvevők először nem tudták, hogy kísérletről van szó, csak annyit tudtak, hogy beszélgetni fognak.

Amikor elindult a beszélgetés akkor a pszichológusok csak annyit mondtak, hogy lehet beszélgetni, de egy-két résztvevő kérésére sem adtak meg egy konkrét témát. Elmondása szerint egy nagy összevisszaság alakult ki, frakciók alakultak és mindenki csak mondta a magáét.

Az egy óra végén, ahogyan elmesélte, kicsit szégyenkezve álltak fel, merthogy "a semmit vitatták meg, a semmiről beszélgettek". A pszichológusok a végén annyit mondtak, hogy ez a fajta mellébeszélés zajlik a társadalomban is, amellett, hogy jelezték, ez egy kísérlet volt.

Ez a példa kiegészíti eddigi meghatározó tapasztalataimat a pszichológusokkal kapcsolatban. Éspedig, hogy a pszichológusok jól megtudják határozni a problémát.

Még a probléma gyökerét is be tudják tájolni, legyen szó, mint a fenti példában szociális, vagy egyéni problémáról. Amihez sajnos sokkal kevésbé értenek, az a megoldás és a gyógyítás. Amint a fenti példa is mutatja, nem árulták el, még kevésbé mutatták meg, mi lenne a megoldás.

(A lelkészek pedig, kiválóan tudják mi a megoldás elméleti szinten, csak éppen még egy lelkész se mutatta meg ezt nekem a gyakorlatban.)

Gondolhatunk arra is, hogy mi tapasztalható egy pszichológiai esetleg szociológiai tanszéken. Majdhogynem ölik meg egymást az emberek. Nem tudom, Ön hogy van vele, én arra gondoltam, hogy biztos ott a legnagyobb a megértés, az egység, a harmónia. Sajnos nem.

Erre a következő magyarázatot tudom adni, bár bizonyára ez nem egy teljes válasz: eleve azok mennek oda akiket foglalkoztat a téma. Ennek többnyire érzelmi okai vannak. Ugyanakkor az érzelmi problémáikat intellektuálisan közelítik meg, ami sajnos nem segít az érzelmi problémák megoldásában.

Ennek a honlapnak legjobb reménységem szerint a megoldás bemutatása az ereje, legalábbis a célja, és kevésébé a problémák megállapítása, netán a problémákon való rágódás.

De beszéljünk az egységről...

Három dolog ami önmagában nem egység vagy éppen annak az ellenkezője:

1. Együtt vagyunk. Csak azért mert egy csoport ember egy helyen van az még nem jelenti, hogy egység is van köztük. Például a buszmegállóban várokozókat önmagukban nem nevezhetjük egységes csoportnak. De még egy azonos munkahelyen levők csoportja, vagy egy család sem hordozza magában az egységet automatikusan.

2. Egyformaság. Az egyformaság azt jelenti, hogy mindenki ugyanúgy viselkedik, mindenki ugyanazt csinálja. Azt hiszem mi, akik a kommunista világrészben nőttünk fel első kézből tudhatjuk, hogy például az egyenruha és a szervezett felvonulások nem jelentenek egységet. Az egyformaságra törekvés ugyanakkor egy nagy kísértés.

3. Egyetértés, egyhangúság. Az egységhez nem szükséges mindenben egyet értenünk, és ha egyet is értünk valamiben nem biztos hogy egységben is vagyunk. Az egyformaság kapcsán is megjegyezhető, hogy az emberi faj, de általában az élő világ rendkívül sokszínű. Amint a természetben különböző tényezők jól kiegészítik egymást és egy egységes egészet alkotnak, ugyanúgy különböző hátterű, adottságú emberek egységben tudnak lenni. Nem kell mindenkinek ugyanaz legyen a nézete, véleménye tehát, hogy egységben legyünk. Egyébként a nézetek sivár azonossága a szekták egyik jellemvonása (a szekták jellemvonásáról egy külön cikk készül).

Az egység illusztrálásához, hadd hozzam példának a zenekart amelyik állhat akár száz tagból is miközben egységben eljátszik egy darabot. Különböző hangszerek, sőt azonos hangszerek esetén is vannak különböző kották.

Mégis a karmester vezényletével kikerekedik egy egységes hangzású mű ami sokkal gazdagabb mintha ugyanazt a darabot egy valaki egy hangszeren játszotta volna végig, vagy mintha mindenki ugyanazon a hangszeren ugyanazon kotta szerint játszott volna.

Önnek mint vezetőnek az egyik kihívása az, hogy megteremtse csapatában az egységet. Családján belül is meg kell dolgoznia az egységért, és az egység fenntartásáért, mert magától nem alakul ki és nem marad fenn.

Mi az egység akkor?

Az egység egy szellem. Az együttműködés szelleme, a kölcsönös odafigyelés szelleme, az egymás szolgálatának szelleme, az egymás tiszteletének és elfogadásának szelleme, a céltudatosság szelleme, a közösség szelleme.

Akkor is tehet az egységért, ha nem Ön van legfelül...

Hadd jegyezzem meg itt, hogy Önnek nem muszáj pozícióval rendelkeznie, hogy vezetői hozzáállása legyen, vezetőként viselkedjen és így hatással legyen az egység kialakulására. Ön lehet pozitív hatással környezetére, ha nincs is kinevezve, ugyanis az Ön példája, magatartása, óhatatlanul másolódik és ilyen módon befolyással van környezetére.

Ha pedig Önnek van pozíciója, akkor Önnek az egység kialakításával járó felelősséget érdemes megosztania. Egyrészt azért, mert egyedül ezt amúgy sem lehet kialakítani, mivel másokon is múlik, másrészt azért, mert a társak nyomása mindig erősebb a fentről jövő nyomásnál. Tehát szabja mindenki feladatának, egyéb teendőik mellé, az egység, az együttműködési szellem kialakítását.

Emberi bánásmód elvek amik segítségével egységet lehet kialakítani

1. Ön jó, ha fel tud emelni, fel tud építeni másokat! Ez alatt röviden azt értem, hogy törekszik arra, hogy az Ön körül lévők jól érezzék magukat magukkal kapcsolatban.

Legalább három módja van ennek:

a. Elismeréssel: Ön talál valamit amit egyik társa jól csinál vagy felfedezi egy pozitív jellemvonását (ez feltételezi azt, hogy Ön kialakította azt a szokást, hogy a jó dolgokat keresi az Ön körül levőkben, saját magában, meg általában az életben - de erről még lesz szó) és ezt szóvá teszi, elmondja az illetőnek, sőt mások előtt is kifejezi elismerését. Törekedjen egészen konkrétan megfogalmazni elismerő szavait mert ennek van a legjobb hatása.

Az általános dicséret (pl. "Szuper vagy") zavarba ejti társát, bizonytalanságot, akár gyanakvást szül. Ha konkrétat tud mondani, akkor ezzel arra ösztönzi, hogy továbbra is csinálja azt a dolgot. Önnek ezt érdemes következetesen újra elmondania és ezzel méginkább megerősítenie társát. Ne feledje, Önnek nem egy olcsó hízelgés a célja amiért cserébe vár valamit, hanem az emberek építése megerősítés által.

b. Megelőlegezett bizalommal: amíg az elismerés már egy létező megcselekedett erényről szól addig a megelőlegezett bizalommal azt fejezi ki, hogy hisz abban, hogy valaki meg tud csinálni valami olyat amit addig még nem csinált. Az emberek növekedéséhez nagyon fontos, hogy Ön hinni tudjon bennük. A megelőlegezett bizalom bátorságot ad arra, hogy fejlődjenek, azáltal, hogy újabb területeken kezdik kipróbálni magukat. John C. Maxwell azt mondja, hogy szinte lehetetlen sikert elérnünk úgy, hogyha valaki nem hisz bennünk. Az egyik legnagyobb szolgálat amit embereknek tehet, hogy feltárja előttük saját lehetőségeiket. Előlegezze meg a bizalmat, tehát!

c. Vigasztalással: Ez az egyik legnehezebb dolog, ugyanakkor a legjobb lehetőség, hogy közel kerüljünk másokhoz. A vigasztalás alatt azt értem, hogy megadjuk azt az érzelmi támaszt amire szüksége van annak aki éppen szenved valami miatt. Éppen valami veszteség érte és ez fáj neki, csalódott valami miatt vagy el van keseredve. Ilyenkor nehéz társunk mellett maradni, és emiatt van egy nagy kísértés amibe rutinszerűen beleesünk. Megpróbáljuk gyorsan elhessegetni a problémát és ezáltal megszüntetni a szenvedő terhét, hogy megszünjön a magunk nehézsége is. A problémát több módon...

...próbáljuk meg általában elhessegtetni:

1. ha jó szándékuak vagyunk:
• megpróbálunk tanácsot adni (ez lehet állító vagy kérdező mondat is, pl: "valaki azt csinálta, hogy.." vagy "miért nem csinálod ezt vagy azt?")
• megpróbáljuk megtéríteni vagy meggyőzni valamiről (pl. "hidd el, hogy nemcsak neked...") vagy
• megpróbáljuk meggyógyítani


2. rosszabb esetben:
• lekicsinyeljük őt olyannal, hogy "túl érzékeny vagy"
• lekicsinylejük az ügy súlyát (pl. "emiatt nem érdemes bánkódni") vagy
• kioktatjuk őt (pl. "ne vedd annyira a szívedre", "csak felhúzod magad" stb.)

Ezzel szemben nagy szolgálatot azzal tehetünk, akkor tudunk vigasztalást nyújtani, hogyha vállaljuk a társunk jelenléte okozta nehézséget, és együtt szenvedünk, akár együtt sírunk, emberünkkel.

A legjobb, ha nem is mondunk semmit, csak alázattal jelen vagyunk, mert valószínüleg csak valami "hessegtetés" jönne ki a szánkon, ami viszont a legkevésbé sem hasznos ilyenkor, sőt. Ha Ön akkor is ott tud lenni emberei mellett amikor nehéz, akkor ezzel érzelmi támaszt nyújt nekik, és ezért hálásak lesznek.

Férjek számára egy nagy feladat azzal vigasztalni és szolgálni, hogy egyszerűen csak meghallgatják feleségüket. Miért? Mert mi meg akarjuk javítani a dolgokat. De párunknak nem arra van szüksége, hogy a mi ötleteinkkel halmozzuk el őt, akármilyen furcsán is hangzik.

Arra van szüksége, hogy valakihez érzelmileg kapcsolódni tudjon, megértésre, gyöngédségre, elfogadásra vágyik. Igyekezzen a mondandó mögötti érzésekre összpontosítani, és így könnyebben elkerüli, hogy ösztönszerűen a tárgyi történésekre keresse a megoldásokat.

Feleségeknek: a férfiaknak nincs meg az a kommunikációs képességük mint a hölgyeknek, ezért kérem türelemmel és megértéssel lenni irányukban. Van, hogy egyszerűen csak nem esik le nekünk, vagy nem úgy ahogy Önöknek.

Lesznek még cikkeink a női és férfi különbözőségekről amik remélhetőleg segítenek a kölcsönös elfogadásban, megértésben. Amúgy egy közösségépítő alkalom (amiről a főoldalon olvashat) kiváló lehetőség az odafigyelés és a vigasztalás átélésére és gyakorlására.

2. Ismerje be és ismerje el, hogy szüksége van a többiekre, másokra!

Röviden összefoglalva Önnek érdemes két mágikus mondatot mondogatnia társainak: "Szükségem van rád(-tok)" és "Nélküled(-tek) ez nem sikerült volna". Vagy ehhez hasonlókat.

Ha Ön el tudja ismerni, hogy szüksége van másokra és ezt nekik is elmondja, akkor ezzel megadja számukra azt, ami az egyik legalapvetőbb emberi szükségletünk, éspedig a fontosság érzete.

Mindenki azt szereti, ha úgy bánnak vele, mintha valaki lenne, ugyanakkor senki sem működik együtt szívesen, ha fontosságának elismerése nélkül várjuk el, hogy kedvünkre tegyenek.

Ön vezetőként beleeshet abba az illúzióba, hogy ugyan másoknak szüksége van Önre, Önnek viszont nincs szüksége társaira, beosztottaira. Ha vesszük Önt és az Ön gyerekei példáját, remélhetőleg sikerül megvílágítani a mondandómat. A gyerekeit Ön tartja el és ilyen alapon mondhatná, hogy nekik szüksége van Önre de Önnek nincs szüksége rájuk.

Igazából, a gyerekei, tulajdonképpen ki vannak Önnek szolgáltatva, és nem önkéntes alapon élnek együtt Önnel. De még ebben az esetben is, ahhoz, hogy szülői örömöket élhessen át, hogy értelmét lássa életének (ha az Ön esetében így áll fenn) szüksége van gyerekeire.

Nincs kiszolgáltatva nekik, mert Ön szabadon dönthet felettük, de szüksége van rájuk. További támpontként, hadd különböztessem meg a lelki érettség három szintjét: az első a függőség vagy kiszolgáltatottság.

Ez jellemzi a gyerekkort illetve a gyerekes, éretlen hozzáálást kortól függetlenül. Röviden jellemezve: amikor valaki nem tud felelősséget vállalni magáért, mástól várja szükségeinek a betöltését.

A második szint a függetlenség amit illusztrálhatunk a kamaszkorral, amikoris valóban kialakul egy önállóság, de egyben ez hordoz egy olyan illúziót is, hogy teljes mértékben független vagyok, nincs szükségem senkire.

Az igazán józan és érett szint viszont az egymásra utaltság felismerésének és elismerésének a szintje, amikor Ön tud felelősséget vállalni magáért és ezáltal nem szolgáltatja ki magát senki önkényének, de ugyanakkor nem is álltatja magát azzal, hogy egymaga mindent meg tud oldani.

Belátja, hogy embertársaival kölcsönösen egymásra vannak utalva, tehát Önre is szükség van (hadd jegyezzem meg, hogyha Ön ezt így érzi, akkor ez a jó önérékelés jele!), ugyanakkor szüksége van másokra, amit ha belát akkor ez az Ön alázatosságának a jele (ezért Önnek külön gratulálok!).

Jut eszembe: szükségem van Önre, kedves Olvasó! Ha Ön nem olvasná ezt a cikket, munkám hiábavaló lenne. Figyelme megtisztelő, figyelmének örülök és figyelmét köszönöm!

3. Intimitás, nyíltság. Jó, ha Ön meg tudja mutatni emberi oldalát is!

Sok ember arra törekszik, meglátásom szerint, hogy mutassa (esetenként fitogtassa) erősségeit miközben nem nagyon használja őket, és eközben igyekszik elrejteni gyengeségeit. Én arra szeretném Önt bátorítani, hogy használja és szolgáljon erősségeivel ugyanakkor ne próbálja azt a látszatot fenntartani, hogy Önnél minden a helyén van.

Tudja, nem lehet megbízni egy "tökéletes" emberben, és nem lehet szeretni egy "álarcot". Érdemes bizonyos mértékű sebezhetőséget vállalnia azért, hogy közelebb kerülhessen társaihoz. Ezt úgy tudja elérni, ha nyíltan és vádaskodás nélkül beszél érzéseiről.

Természetesen ahhoz, hogy ez kölcsönösen működjön, Önnek meg kell tudnia hallgatni mások érzéseit is, és ítélkezés nélkül elfogadni azokat. Remélem Ön nem fél sem a maga sem mások érzéseitől.

Szemléletem szerint az érzések nem esnek az erkölcs ítélete alá, szemben a cselekedetekkel. Ön bárhogyan is érzi magát, ebből még nem következik, hogy éppen milyen cselekedet mellett dönt.

Érezze szabadnak magát érzéseihez és fogadja el másokét is ítélkezés nélkül, ilyen módon szoros kapcsolatot tud kialakítani társaival. A szoros kapcsolatok pedig fokozzák az együttműködési kedvet és a produktivitást.

További támpontként különböztessük meg a társalgás három szintjét: tények, vélemények és érzések. Ahogy Ön egyre inkább nyílttá válik úgy ossza meg egyre inkább véleményét is az Ön körül levőkkel, és utánna egyre inkább az érzéseit.

Egy kapcsolatban akkor tudja fenntartani a varázst, ha az érzések szintjén kommunikál. Ha a házasságra gondolunk: egy idő után minden tényt ismerni fognak egymásról, sőt, egy idő után, egymás véleményeit is jól fogják ismerni. Ezek után mi marad? Az unalom és semmi más?

Érdemes megtanulniuk megosztani érzéseiket, mert naponta ezer féle érzést élnek át és így mindig lesz valami izgalmas amiről beszélhetnek. (A közösségépítő gyakorlat kíváló lehetőség az érzelmek nyílt és hiteles kommunikációjának a gyakorlatba ültetésére, és felszabadító élményének az átélésére)

4. Bízzon meg társaiban!

Ennek a legnagyobb akadálya, ha múltbeli hibáikat nem bocsátja meg nekik. Egy később elkészülő cikkben részletesebben írok a megbocsátás szükségességéről és természetéről. E helyen hadd osszak meg egy történetet Michelangeloról ami jól illusztrálja a megbocsátás fontosságát. (A történetet Dr. Ron Jenson-től hallottam egy előadás keretében.)

Michelangelo az utolsó vacsora című festményén dolgozott és már közel állt a befejezéséhez, amikor összetűzésbe került egy helyi festővel. A képen még két arcot kellett megfestenie, a Júdásét és Jézusét. Gondolom az utolsó vacsorához kapcsolódó történetet Ön is jól ismeri.

Mivel Michelangelo haragudott arra a bizonyos festőre úgy döntött, hogy Júdás arcaként az illető arcát fogja megfesteni, azaz megfestette rossz fiúnak. Azután látott volna Jézus arcának elkészítéséhez, ami viszont nem akart menni neki.

Akárhogy próbálta, nem tudta, hogy is legyen. Végül az egyik hajnalban felkelt és rájött, hogy miért nem tudta Jézus arcát megfesteni. Azért, mert akárhányszor a festményre gondolt, leginkább az általa megfestett Júdás arc foglalkoztatta, azaz haragja kötötte le érzéseit.

Miután erre rájött, úgy döntött, megbocsát annak az illetőnek és ezek után készített egy más abrázolást Júdásnak. Ezután szabadnak érezte magát arra, hogy a jó arcot is megfelelően elkészítse.

Az Ön élete is lehet egy mestermű, de ehhez szüksége van felemelő emberi kapcsolatokra és ennek érdekében szükséges gyakorolnia a megbocsátást. (Egy közösségépítő alkalom során szert tehet arra az érzelmi támaszra ami, ebben az esetenként iszonyú nehéz feladatban, segítségére lehet.)

5. Legyen rugalmas, ne követelje mindig magának az igazat!

Két dolgot hadd írjak ezzel kapcsolatban:

A. Csatlakozzon... Ha az emberei kb. arra szeretnének menni amerre Ön is szeretne, akkor csatlakozzon hozzájuk, ne akarja mindig Ön megmondani, hogy mit kellene tenni. Olvashat olyan tanácsot, hogy "vegye rá embereit arra amit Ön akar és utánna győzze meg őket arról, hogy igazából ez az ő ötletük volt". Személy szerint nem javasolnám ezt a fajta manipulatív hozzáállást. Ugyanakkor, ha eléggé odafigyel rájuk, akkor törekvéseik között fog találni olyat, amit szívből tud támogatni. Ezekben az igyekezetekben érdemes támogatnia őket, ezekben csatlakozzon hozzájuk. Ha segít megkapniuk amit ők akarnak, Ön is megkaphatja amit Ön akar.

B. Kérjen bocsánatot... Az az igazág, hogy mindannyian követünk el hibákat, és ahhoz hogy emberei tisztelve és megbecsülve érezzék magukat, ami az egységhez elengedhetetlen, Önnek szükséges beismernie hibáit, és szükséges embereitől bocsánatot is kérnie. Ennek az egyik akadálya az, ha Ön úgy gondolja, hogy a másik tévedett nagyobbat. Akár 5% akár 95% része van egy konfliktusban az Ön felelőssége bocsánatot kérni a saját része miatt. Ha Ön be tudja ismerni, hogy tévedett, és ha Ön tud bocsánatot kérni, akkor emberei tisztelni fogják és fognak akarni Ön körül lenni.

6. Jutalmazzon igazságosan!

Az egységnek nem tesz jót, ha Ön kivételezik valakivel, vagy kedvenceket választ társai, gyerekei közül. Törekedjen arra, hogy mindenkivel egyéniségének megfelelően bánjon, de ugyanakkor a játékszabályoknak mindenkire egyformán érvényeseknek kell lenniük.

Valahol olvastam volt egy kísérletről amit itt röviden leírok (sajnos elfelejtettem hol olvastam). Több dolgozónak a következő két választási lehetőséget ajánlották: megemelik a fizetését úgy, hogy valaki másnak többel emelik meg, vagy, meghagyják mindkettőjüknek ugyanazt a pénzt.

A dolgozók inkább választották, hogy nekik se emeljék meg jussukat, minthogy másnak többel emeljék. Ha Ön nem igazságos akkor garantáltan nem lesz egység csapatában.

Végül pedig...

... hadd térjek vissza a tiszteletes asszonyhoz, ugyanis beszélt még valamiről. Sajnálkozott azon, hogy Kárpátalján a református egyházon belül szakadás van. Azt is elmondta, hogy járt nála egy barátja Hollandiából, aki elmesélte, hogy Hollandiában is több felé szakadt az egyház, és hogy ez nem jó, mert azóta már kialakítottak egyfajta együttműködést egymás között.

Hadd osszam meg Önnel hogyan látom ezt a kérdést.

Amint írtam, attól, hogy egy helyen vagyunk, vagy úgy csinálunk mintha mindenki mindennel egyformán egyet értene attól még nem vagyunk egységben.

Az, ha szakadás van, tulajdonképpen olyan szempontból jó, hogy ezzel emberek felvállalják egyediségüket, más nézőpontjukat. Ettől még mindkettő vagy mindahány nézet lehet jó, produktív. Ugyanakkor, ha a szakadás után együttműködnek, az annak is a jele, hogy tudják, szükségük van egymásra.

Ebben az együttműködésben viszont nem csak az történik, hogy egy főkolompos parancsára gondolkodás nélkül egyformán cselekednek, hanem figyelembe vesznek több véleményt. Ilyen alapon jobb együttélés jön létre az egyenjogúság mentén. Mellérendelt viszony alakul ki és nem egy fel- illetve alárendeltségi viszony.

Amire szeretném Önt bátorítani az az, hogy biztassa embereit arra, legyenek saját maguk, és vállalják egyediségüket. Nem érdemes arra törekedni, hogy mindenkit egy adott formára alakítson, az amúgy sem sikerülhet. Mindannyian egyediek vagyunk.

Ugynakkor miközben meghagyja számukra a szabad döntési jogot érdemes rámutatnia magaviseletük következményeire (szembesítenie felelősségükkel), azzal kapcsolatban, hogy a másokhoz való viszonyulásuk miként befolyásolja az együttműködés eredményességét és az egységet.

Emellett törekedjen arra, hogy az emberek egymás kiegészítőjeként viselkedjenek, ki-ki mint egy kirakós részeként, és nem mint versengő társak. És amint korábban is írtam, Ön is helyezkedjen közéjük, ne próbáljon felsőbbrendűnek mutatkozni, mert célt téveszt. Lehet, hogy Ön többet tud, többje van, de Ön csak "közelről" tud hatni.

Két és félezer évvel ezelőtt Lao-ce így írt erről: