Ahogy kerestem az interneten jó könyvek után rátaláltam Gary Smalley Secrets to lasting love (A tartós szeretet titkai) című könyvére. Nagyon tudom értékelni, mert egy egyszerű vonalvezetést ad arra, hogyan lehet egyre szorosabbá és örömtelibbé tenni egy kapcsolatot.

A könyv nyomvonalán haladva szeretnék Önnel megosztani egy kis izelítőt az intimitáshoz vezető út szakaszaiból. Az öt különböző kommunikációs szint képviseli az egyre meghittebb kapcsolatokhoz vezető út állomásait.

Röviden az öt szint:

1. Közhelyek szintjén beszélni
2. Tények megosztása, közlése
3. Véleménynyilvánítás
4. Érzelmek megosztása
5. Szükségletek megosztása

1. A közhelyek szintje

Amikor gyakorlatilag tartalmatlan kis csevegésben veszünk részt, mint például:

-Hogy vagy?
-Köszi, jól.

-Mi újság van?
-Semmi különös..

2. A tények szintje

Amikor az időjárásról, a munkáról, a barátainkról, hírekről beszélünk. Ez már konkrétabb de ezek még mind rajtunk kívül vannak tehát igazából még a "felszínen" vagyunk.

-Megtartottátok végül ma az értekezletet?
-Igen, itt járt a nagy főnök, ő tartotta.

-Sikerült venned kenyeret?
-Igen, de nem volt fehér csak barna.

3. A vélemények szintje

Hoppá! Ez már kezd izgalmassá válni. Ide tartozik a személyes véleményünk, elképzeléseink és elvárásaink megosztása. Ez az a szint ahol a személyes különbözőségeink kiütköznek. Ez a belépő valakinek a belső világához.

Mivel a különbözőségek itt felszínre kerülnek, ez az a pont ahol a konfliktus is megjelenik. A sokak által rettegett, és a sokak által tagadott konfliktus. A konfliktus azonban elkerülhetetlen. Ez lehet talán a rossz hír.

A jó hír viszont az, ha megfelelően közelítünk a konfliktushoz, akkor az tulajdonképpen a lehetőséget jelenti az olyan nyílt és meghitt kapcsolat kialakításához, amire az örömteliség illetve a közösségi és összetartozás érzése a jellemző.

Másfelől az igazán rossz hír az, hogyha nem megfelelően közelítünk a konfliktushoz, akkor rossz viszonyulásunk és nem megfelelő megoldási kisérleteink szétmarják a kapcsolatban a szeretet érzését, és mint a rák, tulajdonképpen meg is ölik a kapcsolatot (lásd alább a négy kapcsolat romboló folyamat leírását).

Mivel legtöbbünknek nem tanították meg, hogyan érdemes szemlélni a konfliktust, és hogyan lehet azt megoldani, ezért legtöbbünk a primitív üsd vagy fuss elven rosszul kezeli. Azaz vagy megpróbálja a saját véleményét ráerőltetni a másikra, vagy igyekszik elmenekülni a probléma elől (vérmérsékletemből adódóan inkább utóbbira vagyok hajlamos személy szerint).

Így, egy kissebb-nagyobb csetepaté után legtöbbször visszahúzódunk a sekélyesebb két szint valamelyikébe és csak a klisék és tények szintjén próbálunk érintkezni mindaddig, amíg egyszer valami kapcsán újra kényszert nem érzünk arra, hogy véleményt nyílvánítsunk.

A közhelyek és tények szintje ugyan kényelmes belsőleg, de unalmas, elidegenítő és frusztráló tud lenni, mert ezeken a szinteken nem teljesül be az intimitás iránti vágyunk. Legtöbbünk pedig az életét egyfajta hintázásként éli a közhelyek és a szikrázó konfliktusok között, sose tudván átjutni a konfliktus falán a békés, intim és örömteli kapcsolatok irányába.

A konfliktus nem megfelelő kezelésének következtében a következő négy kapcsolat romboló folyamat szokott kialakulni (Howard Markman, Scott Stanley és Susan L. Blumberg nyomán):

a. Viszahúzódás és elkerülés

Általában ez úgy néz ki, hogy az egyik fél hajtja az adott ügyet a másik pedig igyekszik elkerülni. Az aki igyekszik elkerülni vagy egyszerűen feláll és elmegy amikor szóba kerül a téma, vagy egyszerűen "kikapcsol" a vita közben.

Csendessé válik, vagy gyorsan beleegyezik egy javaslatba csak azért, hogy hamar véget vessen a megbeszélésnek anélkül, hogy végre is akarná hajtani a döntést. Példa:

-Figyelj megkéne beszélnünk mi legyen a gyerekekkel! Jó helyre kéne őket beiratni. Ha nem tesszük meg időben, lehet, hogy betelnek a helyek.
-Jó csak épp üljek le egy kicsit, alig értem haza. Nem beszélhetnénk máskor erről?
-Minél hamarabb tudjuk annál biztosabb hogy jó helyet sikerül találni. Meg aztán tudnunk kéne mennyibe fog kerülni.
-Túl fáradt vagyok hogy most erről beszéljünk. Majd holnap.
-De, drágám...
-Nem. Nem akarok most erről beszélni! Nem tudnál már végre békén hagyni?

b. A vita, veszekedés fokozódása

Amikor a résztvevők negatívan válaszolgatnak egymásnak oda-vissza. A negatív megjegyzések öngerjesztő félelem, fájdalom és frusztráció spirált indukálnak. Ez az amikor megpróbáljuk a másikat megbántani és szavainkat igyekszünk éles fegyverré formálni. Igyekszünk bírálni, vádaskodni, kritizálni, követelőzni. ("Te sose mosogatsz el magad után" vagy "Téged csak a munkád érdekel").

Hajlamosak vagyunk továbbá intimebb időszakokban begyűjtött információkat használni a másik megsebbzéséhez. Így ez a megnyilvánulási stílus az intimitáshoz vezető úton visszafelé vezet. Ki vállalná az őszinteséget, ha az elmondottakat azután ellene akarhatják fordítani?

c. Lekicsinylés, helytelenítés, megvetés

Ez az a megnyílvánulás amikor az egyik fél közvetett vagy közvetlen módon leszólja a másik fél gondolatait, érzéseit vagy jellemét. Dr. John Gottman szerint a társ megvetése az első számú válóok házastársak között.

Les Giblin pedig a következőképpen foglalja össze az emberekkel való bánásmód alaptörvényét: az alacsony önértékelés problémákat és súrlódásokat okoz. Ebből következik tehát, hogy minden körülmény között csak olyasmit érdemes tenni vagy mondani ami mások önértékelését javítja (pl. köszönetet mondani, dicsérni, odafigyelni, szolgálni őt stb.).

Így kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak lesznek, és szívesebben fognak együttműködni velünk. Ezzel szemben a lekicsinylés a másik önértékelését támadja, és ebből törvényszerűen következik, hogy a másik közérzete romlik, és ki kivánkozik a kapcsolatból.

Mivel egyik komoly emberi félelem, hogy nehogy kigúnyoljanak minket, ezért igyekezvén ezt megelőzni, a lekicsinylés hatására arre törekszünk, hogy eltitkoljuk az igazi énünket, érzéseinket. Ez viszont épp a lelki közelségtől tart távol, amire leginkább szükségünk lenne.

Az aki pedig mást kigúnyol, valahol úgy gondolja, hogy ő, de legalábbis a véleménye felsőbbrendű a másikénál. Ez pont az ellenkezője annak a kivételes tiszteletnek (tisztelet más szóval: nagy becsben tartani társunkat, a másikat) ami nélkülözhetetlen az intim kapcsolatokhoz. Példa lekicsinylésre:

-Képzeld el mit láttunk a tegnap a moziban?
-Nem lehetett valami értelmes.
-Hogy érted ezt?
-Szerintem csak hűlyeséget szoktak moziban vetíteni.
-Szerintem nem. Ez a film is egy tök jó történetről szólt.
-Biztos vagyok benne, hogy tele volt bomba nőkkel, izmos hapsikkal aztán annyi. Szerintem csak olyanok járnak moziba, akik nem tudnak maguknak értelmes elfoglaltságot találni.

d. Téves (negatív) hiedelmek kialakulása a másikról

A negyedik gondolati folyamat ami kialakulhat az, amikor az egyik fél következetesen azt hiszi, hogy a másik szándékai negatívabbak mint amilyenek valójában. A negatív feltételezéseknek aztán az az eredménye, hogy nehezebb időszakokban reménytelenséget és lehangoltságot szülnek.

Aki ilyet táplál magában az a másik szavaiba belehall olyan dolgokat amikről szó sincs, és így vitára, feszültségre ad okot. A negatív feltételezés továbbá önbeteljesítő jóslattá válhat, mert hajlamosak vagyunk úgy viselkedni mint ahogyan arra a részünkről számítanak.

Íme egy negatív hiedelem amire Gary Smalley hívja fel a figyelmet: "egy negatív feltételezés amit nagyon sok feleség fenntart magában az, hogy férjük esténként azon töri a fejét hogyan tudná a házasságukat gyengíteni." Így folytatja: "Ez a legtöbb férfira nem igaz...egyszerűen csak kapcsolati adottságaik nem annyira fejlettek mint a nőké."

Nagyon a témába vágnak J.G. Bennett filozófus szavai: "Mivel önmagunkat hajlamosak vagyunk a szándékaink fényében látni míg másokat főként a cselekedeteik fényében látunk, hiszen számunkra csak ezek szembeötlőek, olyan helyzetben vagyunk, melyben napirenden van a félreértés és az igazságtalanság."

Íme hogyan áll ehhez John C. Maxwell: "Kezdjük azzal, hogy őszinték leszünk! Nem mindenkinek patyolattiszták a szándékai. Ha a jó szándék aranyát igyekszed kibányászni, alkalmanként az emberek ki fognak használni. Ezt az én életemben is megtették, és meg is fogják tenni.

De mivel a jobbik eshetőséget tételezem fel másokról, ezért olyan sok ember tett értem olyan sok csodálatos dolgot, hogy szó szerint össze se tudom őket számolni. Megállapítottam, hogyha gyanakszom másokra akkor emiatt helytelen magatartást tanusítok velük szemben.

És ez ténylegesen rosszabbá tesz köztünk minden érintkezést. Rendszerint azt kapjuk amit elvárunk másoktól, én tehát úgy döntöttem, hogy a magasabb rendű utat választom, és a legjobbat várom az emberektől, ami a legtöbb alkalommal áldásosnak bizonyul."*

Hogyan lehet átjutni akkor, a sokszor áthatolhatatlannak tűnő falon amit a különböző vélemények okoznak, elkerülve a fenti kapcsolatölő tendenciákat? Hogyan lehet egy győztes-győztes helyzetet kialakítani? Hogyan lehet az, hogy a kapcsolatunk jobb legyen utána mint a konfliktus előtt?

Az egyszerű válasz a következő: meg kell tanulni az érzelmek és szükségletek szintjén kommunikálni, mivel a különböző vélemények mögött különböző érzelmek és szükségletek vannak.

Ahhoz tehát, hogy konszenzusra tudjunk jutni, és egyben örömteli érzelmi intimitást élhessünk át a szeretet jegyében, meg kell tudnunk osztani azt ami a mélyben fekszik (azaz a lényeget): érzelmeinket és szükségleteinket.

Politikai téma mint példa:
-Szerintem Gyurcsány mondjon le! - mondhatja valaki.
-Miért? Más se lenne jobb! Ő legalább beismerte hogy hazudtak! - jöhet a válasz.

Ezen lehetne vitatkozni. És mivel csak az lehetséges, hogy vagy lemond, vagy nem, azaz mindkettőnek nem lehet igaza, ezért könnyen kialakulhat egy állóháború, győzködvén a másikat a magunk igazáról (vagy a "beszéljünk másról" elkerülő magatartás, +lekicsinylő gondolatok és/vagy negatív hiedelmek, előítéletek).

De ha az előbbi azt mondja (feltéve, hogy így igaz):
-Nekem fáj, hogy hazudott.
A másik meg azt, hogy:
-Félek, hogy megint nem fognak semmilyen reformot csinálni ha ő lemond.

Akkor mindjárt maguk is szembesülnek saját érzéseikkel, és a másikat is olyan helyzetbe hozzák, hogy jobban megértheti mi van a beszélgetőpartnerével.

Innen kezdve sokkal több a megoldási lehetőség, mintha vagy csak az egyiknek lehetne igaza, vagy csak a másiknak. Akinek fáj, választhatja hogy megbocsát. Ha ez nehezen megy választhatja, hogy kér segítséget. Aki aggódik, az dönthet úgy hogy a maga során megtesz minden tőle telhetőt a haladásért (nyilván helyzetétől függően ez sok minden lehet).

Akárhogyis, ha meg tudják osztani érzelmeiket akkor rájöhetnek, hogy függetlenül attól mi fog történni az adott kérdést illetően mindketten meg tudják oldani saját gondjaikat, (sőt az is lehet arra jutnak, hogy csak együtt tudják megoldani) és egyben jó barátokká is válhatnak.

4. Az érzelmek szintje

Ezen a szinten Ön megosztja a legigazibb és legbmélyebb érzéseit. Ez az amikor segítenek egymásnak biztonságban érezniük magukat az érzések nyílt és hiteles közléséhez. Mindketten tudják hogy megtesznek mindent a másik figyelmes meghallgatásáért és értékelik azt, amit a másik megoszt.

Mindketten el tudják fogadni egymást mint egyedi és különleges lényt. Ami a jó ebben, hogyha Önök eljutnak idáig, akkor automatikusan maguk mögött hagyják a kapcsolatgyilkos tendenciák legkisebb csíráit is.

5. A szükségletek szintje

Amikor megosztja a legfontosabb kapcsolatbeli szükségleteit. Ez a legintimebb szint, amikor elég biztonságban érzi magát ahhoz, hogy megossza az Ön egyedi szükségleteit. Ez azt mutatja, hogy számíthat arra, hogy például a párja elfogadja annak és olyannak amilyen.

Amennyiben feliratkozik a levélsorozatra, akkor a második részből megismerheti azt a kulcsot, amivel ajtót lehet nyitni a konfliktus falán, és ami szükséges ahhoz, hogy az intimitás negyedik és ötödik szintjére lehessen jutni. Kérem tehát, vegye igénybe ezt a díjmentes szolgáltatást!

*John C. Maxwell és Les Parrott: 25 módszer az emberek megnyerésére - A jószándék aranyának kibányászása elv/fejezet