"Szeresd úgy a párod, ahogy szeretnéd hogy ő szeressen téged, ha te ő lennél"
|
| M. Scott Peck |
|
|
|
Valószínűleg Ön is egyetért azzal, hogy mindannyian vágyunk arra, hogy szeressenek, talán pontosabban arra, hogy szeretve érezzük magunkat. És talán éppen erre vágyunk a leginkább. Egyben ritka kivétel az, aki annyira magának való, hogy egyáltalán nem szeretne másokat szeretni, másoknak örömet okozni. Azaz szeretünk szeretet kapni és adni.
Ugyanakkor valószínűleg azt is átelte már, hogy bizonyos igyekezete nem váltott ki örömet, hatást. Például lehet, hogy megdicsérte párját, vagy szépeket mondott neki, mégsem csillant a szeme. Vagy megtett számára valamit és mintha mindegy lett volna. Vagy Önnek igyekeztek valami "nagy" dolgot készíteni, vagy megtenni Önért, és nem értette mitől nagy az, vagy miért remélték azt, hogy ezzel mennyire kifejezik szeretetüket Ön iránt.
Gary Chapman amerikai házassági szakértő, húsz év tanácsadói munka után arra a következtetésre jutott, hogy eltérő módon érzékeljük és igyekszünk kifejezni szeretetünket. Legalábbis vannak bizonyos egyedi hajlamaink ebben a tekintetben (is). Ezeket a különböző hajlamokat, módokat "szeretetnyelveknek" nevezte el.
Miért jó ezekről tudni?
Mert akkor vagyunk elégedettek és boldogok, ha úgy érezzük átjár a szeretet, ha úgy érezzük szeretve vagyunk. Chapman úr a "szeretettank" hasonlatot használja, azaz úgy látja, hogy akkor tudunk emberileg jól működni, akkor tudunk emberségesek lenni, ha a szeretettankunk tele van. "Tankolni" pedig a szeretetnyelvek segítségével lehet. Ha valaki hajlandó kellő rendszerességgel "beszélni" a szeretetnyelvünket, akkor így szeretettankunk feltöltődik.
Miért szükséges még ezzel foglalkozni továbbá?
Mert miközben eltérő szeretetnyelvekkel rendelkezünk, hajlamosak vagyunk azt adni a másiknak, amit mi szeretünk kapni. Ha az Ön párja például eltérő szeretetnyelvvel rendelkezik, akkor mindenképp érdemes megtanulnia az övét, és tudatos választás folytán Önnek azon keresztül érdemes közvetítenie a törődését, kényeztetését, tiszteletét.
Gary Chapman amúgy alapvetően öt szeretetnyelvet határolt körül, de aztán ezeken belül vannak "dialektusok" is. Mai írásunkban az öt szeretetnyelv egyikét fogjuk röviden áttekinteni.
1. Szeretetnyelv: a szeretet szóban kifejezve
Szeretetünk kifejezésének egyik útja, módja a szavak. Ezen belül aztán Chapman úr megemlít több félét is, mint például az elismerő szavakat, a bátorító szavakat, a szelíd szavakat és a szerény szavakat. Lássuk ezeket röviden.
Kedves, elismerő szavak
Ha bármi értékelhetőt, szépet, rendeset tesz a másik, ha bármi megdicsérhető vele kapcsolatban, akkor szerető módon járunk el, ha ennek hangot adunk. Hatásosabb a dolog úgy, ha ezt egy közeli családtagjának mondjuk el, mert az előbb-utóbb elmondja az illetőnek és így két embernek is örömet okozunk. Tulajdonképpen minél több ember előtt dicsérünk meg valakit, annál nagyobb az elismerés hatása.
| Az emberi természet lényege, az elismerés utáni sóvárgás" -William James
|
Van különbség az elismerő, kedves szavakkal kapcsolatban is férfiak és nők között. A férfiak inkább csodálatra vágynak, a nők inkább méltánylásra és értékelésre. Így a férfinak érdemes inkább azt mondani, hogy "Te vagy a világ királya", míg a nőnek inkább azt, hogy "Köszönöm szépen, nagyon aranyos tőled."
Amúgy azt hiszem, hogy az elismerő szavak általában a férfiaknak a fontosabbak, azaz inkább rájuk jellemző ez a szeretetnyelv.
Érdemes dícsérni? Vannak ugyanis olyanok, akik azt mondják, hogy nem dicsérem meg, nehogy elbízza magát. Nézze: előfordulhat ez is (ebben az esetben ezzel ráér akkor foglalkozni és amúgy kár félni ettől), de az az igazság, hogy több legyet lehet fogni egy csepp mézzel mint egy akó epével, ahogyan ezt Lincoln egykori amerikai elnök mondta.
Egy amerikai felmérés szerint, családokban, a gyerekek felé tíz elmarasztaló megjegyzés esik egy elhangzó dicséretre vagy pozitív megerősítésre. Ezzel szemben kutatások azt mutatják, hogy négy vagy öt pozitív megjegyzés kell ahhoz, hogy érzelmileg kompenzáljon egy negatív megjegyzést. Nem csoda hát, ha a legtöbb gyereknek elégtelen az énképe.
Ugyanez az arány működik jól főnök-beosztott kapcsolatban is. Tehát érdemes ötször annyi elismerésben, megerősítésben részesíteni valakit, mint ahány javító szándékú megjegyzést eszközölünk ahhoz, hogy a lehető legjobban teljesítsen a dolgozó. Ha pedig több mint tizenhárom pozitív megjegyzés esik egy kiigazításra, akkor azzal már romló hatást érünk el (igaz, nem a túl sok dícsérettől kell elsősorban tartanunk, ugye? :))
Hogyan dícsérjünk? A konkrét cselekvést elismerő szó az ami inkább hatásos, ha az illetőt dicsérjük akkor ezzel őt zavarba hozhatjuk. Pl. "Igazán kedves tőled, hogy kivitted a szemetet." A "te vagy a világ királya" is akkor jó, ha tudja miért mondjuk.
Jobb valakit őszintén egy kicsi dologért megdícsérni, mint mondani valami nagy általános dolgot, ami könnyen kuncsorgó hízelgésnek tűnhet (pl.: "Szép a frizurád" a "Te vagy a legcsinosabb" helyett). Nyilván érdemes fogékonynak lenni arra is, hogy minek örül a társunk, hiszen mindenki vágyik a presztízsre, de mindenki azért más presztízsre, elismerésre vágyik.
Íme egy javaslat az Ön számára:
Ha van egy olyan dolog, amivel kapcsolatban már rágja a párja fülét egy ideje, de eddig mégsem tette meg azt az Ön kedvéért, akkor váltson taktikát. Szóba se hozza az adott dolgot egy darabig, azonban a következő két hónap során dicsérje meg minden olyan dologért, amit viszont megtesz (Pl. "Igazán kedves tőled, hogy elmosogattad azt a sok edényt").
Valószínűleg inkább előbb mint utóbb, a párja sort fog keríteni arra is, amit Ön régóta szeretne, csak eddig ellenállt az Ön követelésének. Szívesebben elvégzi, megteszi ugyanis, ha elismerő szavakra számíthat, mint mikor állandóan a korholást kénytelen hallgatnia.
Bátorító szavak
Akkor beszélünk bátorításról, amikor Ön megerősíti valakiben azt, amiben Ön szerint az illető jó, vagy megerősítí abban, amire alkalmas. Általában bizonytalan lények vagyunk, kivéve amikor a legnagyobb gonoszságokat követjük el. Viszont egy adottságunkkal, tehetségünkkel kapcsolatban hajlamosak vagyunk kételkedni.
Ha Ön egyszerűen elmondja, hogy valakiben lát valami jó tehetséget és hogy hisz benne, akkor ezzel szeretetteljesen vielkedik az ő irányában. Van itt ugyanakkor egy olyan kísértés, hogy a bátorítás címszó alatt esetleg megpróbál valakit rávenni arra, amit Ön akar.
Nyilván nem erre szeretném Önt ösztönözni. Viszont van, aki még nem tudja magáról, hogy kiemelkedő valamiben másokhoz képest, vagy hogy egyáltalán képes arra, amit szeretne, de Ön azzal, hogy elmondja a meglátását, sokat adhat neki.
Szelíd szavak
Itt röviden arról van szó, hogy végülis elkerülhetetlen, hogy valami Önnek nem fog tetszeni és ezt (is) valahogyan meg kell mondania. Itt akkor jár el szeretetteljesen, ha "én" közlést használ, és nem vádaskodik vagy kritizál.
Példa: "Elszomorít és nagyon rosszul esik, hogy ma este egyedül kellett takarítanom" ahelyett, hogy "Te már sose fogod fel, hogy nem mindig nekem kéne ezt egyedül megcsinálnom".
Természetesen a hanghordozás és a testbeszéd is sokat hordoz, sőt lényegesen többet mint csak a szavak. Ugyanakkor ahhoz, hogy a megbántottságot, a fájdalmat és a haragot is kedvesen tudjuk tolmácsolni, meg kell tanulnunk kezelni az érzéseinket. Talán majd egyszer erre a témára is sort fogok tudni keríteni, azaz arra, hogy írjak az érzéseink kezeléséről.
Szerény szavak
Röviden arról van szó, hogy a szerénység kér és nem követelőzik. Ha Ön szépen tudja kérni, amit szeretne, ezzel két dolgot sugall:
- "szükségem van rád", azaz így fontosságot kölcsönöz a másik embernek és javítja az önértékelését
- másrészt így tiszteletben tartja a szabad akaratát, és így az illetőnek lehetősége van szabad elhatározásból (azaz szeretetből, minthogy a szeretet mindig csak szabad akaratból lehet, sohasem behódoltságból) teljesítenie az Ön kívánságát.
Ha Ön követel, parancsol vagy diktál, akkor Ön hagyta, hogy a félelem, a fájdalom vagy a gőg a hatalmába kerítse. Válassza ezzel szemben a másik iránti bizalmat és a másik megbecsülését!
|